Bejegyzések

EPAS-díjátadó Budapesten

Kép
    Június 10-én a gimnáziumunkban az Európai Parlament Nagyköveti Iskolája (EPAS) programot megvalósító junior nagyköveteink egy csoportja, Nagy Zsófia, Oláh Noémi, Bukits Balázs, Kósi Péter és Márk Levente szenior nagykövetünk, Bartha Gábor tanár úr kíséretében ünnepélyes rendezvényen vett részt   a budapesti Európa Házban, ahol az Európai Parlament Kapcsolattartó Irodájának munkatársai, Kotlár Eszter, Klebercz Tímea és Puskás Aurél fogadták követeinket.  Az ünnepélyes találkozó célja az volt, hogy az EPAS programhoz az idei tanévben csatlakozó iskolák képviselői találkozhassanak egymással, az iskolák bemutassák az év folyamán végzett tevékenységeiket, a diákok megismerhessék az Európa Ház munkatársait, valamint a most már hivatalosan is EPAS-tagnak minősülő junior és szenior nagykövetek átvegyék okleveleiket. Iskolánk bemutató előadását Márk Levente junior nagykövetünk tartotta kirobbanó sikerrel. A rendezvény során iskolánk Európa Parlament Nagyköveti Iskolája plakettet vehet

Az NLG Európa Pontjának hivatalos átadása

Kép
  EPAS-értékelés és Európa Pont-átadás   Május 30-án gimnáziumunkba látogatott az Európai Parlament Nagyköveti Iskolája (EPAS) program szakmai koordinátora, Puskás Aurél úr, aki szenior nagykövetünkkel, Bartha Gábor tanár úrral áttekintette a programhoz kapcsolódó iskolai dokumentumokat, majd a junior nagykövetek csoportjával beszélgetett el különböző politikai-társadalmi kérdésekről, az Európai Unió előtt álló kihívásokról.  A sikerrel záródó hivatalos értékelési eljárás után ünnepélyes eseményre is sor került, mivel Puskás úr részvételével átadtuk a nagyköveteink által az előző napokban berendezett Európa Pontot, ahol a következő tanév elejétől kezdve színes programokkal, érdekes kiállításokkal és beszélgetésekkel tervezzük várni az NLG-s diákokat. Az Európa Pont létrehozásában nagy segítségünkre volt a Vas Megyei Kereskedelmi és Ipar Kamara által működtetett Europe Direct központ, köszönjük nekik!  Bartha Gábor

"Leveted a pólódat?" - mozis program az online szexuális zaklatásról

Kép
  részlet a Csapda a neten c. filmből Szerdán, a tanév utolsó napjának délelőttjét a Savaria moziban töltötték az NLg-sek. Kivételesen nem felhőtlen szórakozás várt rájuk, viszont annál fontosabb téma: az online szexragadozók és áldozataik sajnos egyre aktuálisabb, mindennapibb világába tekinthettek be. Az ötletgazda és szervező Pataki Ágnes tanárnő. A program első részeként minden idők legsikeresebb cseh dokumentumfilmjét néztük meg, mely sokkoló képet mutat arról, milyen veszélyek leselkednek a gyerekekre és kiskamaszokra a világhálón. A Csapda a neten hatalmas port kavart, rendőrségi eljárások is indultak a nyomán, ennél azonban sokkal fontosabb, hogy ráirányítja a figyelmet a probléma súlyosságára.   A filmet rendező Barbora Chalupová és Vít Klusák nem élménybeszámolókra és adatokra hagyatkozott, hanem „laboratóriumi körülmények között” mutatja meg, mi történhet a csetablakokban, amikor a szülők épp nem néznek oda. Három felnőtt színésznőt válogattak ki a forgatáshoz, akiknél fo

Hello, Ciao, Bonjour, Hola!....idegennyelvi nap az NLG-ben

Kép
Programismertető a tornacsarnokban   Ma, június 13-án nyelvi napot szerveztek az idegennyelv-tanárok a gimnáziumban, fő segítőjük a 11.A osztály volt. Az évfolyamszinten kialakított csapatok különböző állomásokon programokon vehettek részt, s egyben versenyeztek is egymással. Volt francia kávéház, ahol francia dalokkal és kiejtéssel kapcsolatos feladatok mellett baguett és tea is jutott a versenyzőknek.  A német állomáson rajzfilmzene-felismerés (szigorúan németül), totó várt a diákokra. Az orosz-olasz teremben a két nemzet kultúrájával kapcsolatos feladatlapot kellett megoldani, az angol álllomás pedig akcentusfelismerés, viccösszerakás, kódfejtés okozott izgalmas perceket.  Nagy Veronika tanárnő ismerteti a tudnivalókat Az állomások feladatainak teljesítése után a 11.A-sok táncot tanítottak meg a diákoknak, a Cotton-Eye Joe című számra. A nyelvi nap ismét remekül sikerült, a holtversenyben első helyen végzett 2 csapat hatalmas csokitortát nyert. Gratulálunk, és köszönet a szervezőkne

Irodalmi séták a fővárosban

Kép
Csoportkép a Várnál Június 9-én, csütörtök reggel a 11.A, B és C osztály tagjai nem a gimnázium épületébe igyekeztek: osztályfőnökeik, valamint magyartanáraik kíséretében vonatra szálltak, hiszen idén ez a nap volt a 11.-es  évfolyamkirándulás napja, mely napon hagyományosan az irodalom, a művészetek jegyében szervezett budapesti programoké a főszerep.  Diákjaink a Déli Pályaidvarról irodalmi sétán vettek részt, melynek végállomása a Vár volt. Ezután a Nemzeti Galériában műzeumpedagógiai foglakozásokkal telt a délelőtt, amit séta zárt: a Várkert Bazártól a Lánchídon át Pestre tartott a társaság.  Ebéd után szabad program következett, majd újabb irodalmi séta a szecesszió jegyében, melynek keretében az Ady-emlékszobát is megtekintették a 11-esek. (fotók: Holnthoner Aurelia) Ta -      

NLG-s diákok a Tömördi Madárvártán

Kép
  Sikeres volt az I. TIBIN (Tömördi Ifjúsági Biodiverzitás Nap) 2022. június 3-4-én BIODIVERZITÁS MINDENKINEK országos program keretében középiskolások és egyetemisták számára szervezett szakmai terepgyakorlat zajlott a Tömördi Madárvárta környékén. A terepgyakorlat keretében a botanika, ornitológia, herpetológia, arachnológia és entomológia kapott főszerepet. A Szombathelyi Nagy Lajos Gimnázium 11. osztályos biológia fakultációs csoportjának diákjai, valamint 1. és 2. éves egyetemisták vettek részt florisztikai és faunisztikai adatgyűjtésekben és felmérésekben. A szakmai vezetést az ELTE SEK Biológia Tanszékének valamint a Savaria Múzeum Természettudományi Osztályának kutatói látták el. A rendezvény szervezői a ELTE Savaria Egyetemi Központ Biológia Tanszéke és a Magyar Biodiverzitás-kutató Társaság volt, akik közösen sikerrel pályáztak az Agrárminisztérium Zöld Forrás 2022/23 Biodiverzitás mindenkinek programjára. A partnerekként MME Vas megyei Csoportja és a SAVARIA Múzeum Term

POK-versenyek díjazottjai

Kép
Néhány NLG-s résztvevő a mai díjátadón (fotó: Maróti Dóra) A POK által szervezett Vas megyei versenyek díjkiosztójára került sor május 25-én Sárváron. A hivatalos köszöntők után egy rövid műsor következett, majd átadták a díjakat minden verseny első három helyezettjének, utána pedig egy kis fogadáson vehettek részt.  Az NLG-s eredmények Vas megyei angol nyelvi versenyek díjazottjai: 1. Kis Botond (felkészítő tanára: Medvegyné Huszár Márta) 2. Vargha Dániel (felkészítő tanára: Medvegyné Huszár Márta) 3. Brunetto Giulio (felkészítő tanára: Medvegyné Huszár Márta) 3. Kovács Vanda (felkészítő tanára: Maróti Dóra) Vas megyei német nyelvi versenyek díjazottjai: 1. Németh Laura (felkészítő tanára: Vargáné Tóth Ágnes) 1. Kovács Marcell (felkészítő tanára: Nagy Veronika) 2. Baán Petra (felkészítő tanára: Nagy Veronika) 2. Pintér Levente (felkészítő tanára: Vargáné Tóth Ágnes) 3. Barbalics Eszter (felkészítő tanára: Vargáné Tóth Ágnes) Vas megyei biológiaversenyek díjazottja: 1. Nagy Eszter   (f